Sziasztok!

Lezajlott a Hangfoglalás 2011, az hazánk legrangosabb hang- és stúdiótechnikai rendezvénye. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igyekeztünk minél színvonalasabb produkciókkal előrukkolni színpadjainkon, illetve az Audmax Kft. által forgalmazott márkák legérdekesebb termékeit minél informatívabb módon bemutatni Nektek.

A látogatók száma alapján ezen céljainkat minden kétséget kizáróan elértük, ugyanis az idei rendezvényen minden eddiginél többen látogattátok meg az AudioZóNA standját, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!

 

Élénk érdeklődés övezte az AudioZóNA bemutatókat

 

Aki tiszteletét tette standunknál a hétvége folyamán, tapasztalhatta, hogy az eddiginél nagyobb területen, nagyobb számban állítottuk ki leginkább érdekfeszítő termékeinket. A szintetizátorok szerelmeseinek, illetőleg a DJ-centrikus eszközök iránt érdeklődőknek is szerettünk volna imponálni az idei setup-pal, így a szintetizátor csúcsmodellekből, a KRONOS-ból és a Pa3X-ből standunknál több példány is rendelkezésre állt az érdeklődők számára. Hasonlóképpen a KORG analóg hordozható groovebox-ából is több példány került került kiállításra, sőt, mi több, a második generációs Wavedrum kistestvére, a Wavedrum Mini is megérkezett a kiállítás idejére, így hát a Sensor Clip-es dobolásra éhes érdeklődők a Mini-t is élesben tesztelhették.

 

Janca Ákos kezei alatt hallhattuk a kilenc hangképző engine-t felvonultató KRONOS-t

 

Bemutatóinkkal szintén igyekeztünk mind a szintetizátor kedvelők, mind pedig a DJ-k és gitárosok kedvében járni, így ezt a célt szem előtt tartva került megszervezésre a line-up, melynek keretében tapasztalt zenészek kezei alatt hallhattátok élesben a cégünk által forgalmazott hangszereket, valamint egyéb hang- és stúdiótechnikai eszközöket.

 

Gunics Antal és Popovics Renáta mutatta be a legújabb Arranger modell, a Pa3X által kínált hangzáspalettát és színpadbarát funkciókat

 

A szintetizátorok (KRONOS és Pa3X) bemutatását Janca Ákos, Nagy János, Vághy Tamás, Gunics Antal és Popovics Renáta előadásaiban láthatta a nagyérdemű a kiállítás mindhárom napján. A KORG elektronikus tánczenei vonzatú termékeit Andre (Hairy crew) előadásában hallhattátok élesben. A hangtechnikai és gitáros vonzatú előadásokat Temesi Berci, Lee Olivér, Nagy János, Szappanos György, Jani J. Szentkirályi, valamint Vámos Zsolt tartotta. Az Audio-Technica termékeit Szabó Ádám, Vastag Csaba és Kökény Attila előadásában ismerhettük meg. A XONE:DJ termékek iránt érdeklődők számára is tartogattunk érdekességeket: az underground körökben rendkívül népszerű Tóth András live XONE szettje keretében hallhattátok az Allen & Heath eszközeit.

 

A DJ-centrikus termékeket a rendezvény mindhárom napján érdeklődők hada vette körül

 

 

Összességében az idei Hangfoglaláson való szereplésünket átütő sikerként könyveljük el, hiszen minden eddiginél nagyobb számú érdeklődőt tudhattunk magunkénak a rendezvény során, és minden irányból rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk. Végezetül szeretnénk ismételten megköszönni, hogy velünk tartottatok idén is! Jövőre találkozunk!

 

Címkék: korg korg.hu allen&heath xone xone:db4 wavedrum mini korg monotribe xone:22

Üdv minden kedves olvasónknak!

Két igen impozáns termékújdonságról kaptunk hírt - a XONE:DB4 csúcskategóriás DJ mixer/ audió interfész kistestvéréről, illetve egy négy csatornás hangkártyával rendelkező audió interfész - MIDI kontroller termékkombinációról, a XONE:K2-ről szeretnénk beszámolni nektek.

XONE:DB2

Az Allen & Heath egy teljesen digitális, professzionális DJ mixer, mely két rendkívül hatásos FX-engine-nel van ellátva, és gyakorlatilag a XONE:DB4 minden fontos jellemzőjét magában hordozza egy megfizethetőbb, kisebb kivitelezésű verzióban.

 

 

A DB4 négy bemeneti csatornával rendelkezik, melyek bemeneti mátrix elrendezésben konfigurálhatók - kedvünk választhatunk a négy analóg, négy USB, illetve két digitális forrás közül. A DB4-ből ismert, három konfigurációban használható EQ is bekerült a DB2-be - használhatjuk hagyományos aszimmetrikus EQ-ként, total Kill módban, vagy felül- illetve aluláteresztő szűrőként, állítható rezonanciával. Mindegyik csatorna kiküldhető közvetlenül a master kimenetre, vagy a két effektprocesszor valamelyikére.

Mindkét FX engine öt alapvető stúdióminőségű effekt típust kínál, melyek az iLive professzionális turné FX-rendszerből lettek átörökítve. A DB2 esetében ezen algoritmusok DJ-centrikus felhasználásra lettek optimalizálva. Delay, reverb, modulator, resonator, damage típusú effektek közül választhatunk - mindegyik típushoz előre konfigurált, minőségi megszólalást biztosító preset beállítások tartoznak. A csatornánkénti nagyméretű FX dry/wet potméter rendkívül kézreálló.

A beépített, többsávos USB2 hangkártya lehetővé teszi a felvételt, illetve lejátszást számítógépes audió szoftver segítségével, 4 sztereó send és return jelút segítségével. A DB2 mindegyik vezérlője küld MIDI üzeneteket; a keverőpult a MIDI shift gomb hatására MIDI kontrollerként is használható, így az FX választó kontrollerek és küldenek MIDI üzeneteket anélkül, hogy a keverőpult beállításai módosulnának.

A DB4-hez hasonlóan a DB2 is rendelkezik az X:LINK aljzattal, melynek segítségével csatlakoztathatjuk az új K2 MIDI kontrollert.

 

XONE:K2

Az Allen & Heath bemutatja a XONE:K2-t, mely egy MIDI kontroller és audió interfész egyben - négy csatornás hangkártyát, konfigurálható, három színű megvilágítással rendelkező MIDI kezelőfelületet nyújt a felhasználók számára. USB tápellátással rendelkezik; az X:LINK aljzattal csatlakoztatható más XONE eszközökhöz.

 

 

A K2 minden MIDI-kompatibilis DAW szoftverrel és népszerű DJ-szoftver rendszerrel képes együttműködni (Ableton, Traktor Pro, Serato Scratch Live). 52 vezérlővel rendelkezik - 12 analóg és 6 végtelen encoder nyomókapcsolóval, 4 lineáris tolópotméter, valamint 30 háttérvilágított performance kapcsoló segíti a teljeskörű MIDI vezérlést. A felsorolt vezérlőkkel összesen 171 MIDI control üzenetet képes küldeni 3 layer-re elosztva. Az eszköz MIDI kezelőfelülete a felhasználó által konfigurálható, így Open Architecture Mode (váltható layer-ek) és Latching Layers Mode (fix layer használat) is rendelkezésre áll.

A K2 beépített négycsatornás hangkártyával rendelkezik, mely 44.1 és 48 KHz-en is képes működni - minden csatorna a PC-n fut - 2 sztereó csatorna használata válik így lehetővé, mely tetszőleges konfigurációkban használható.

Két K2 együttes használata is lehetséges az Allen & Heath X:LINK protokollja segítségével. Az X:LINK hagyományos RJ45 csatlakozó aljzattal operál, melyen keresztül adatátvitelt és tápellátást is biztosít, ezáltal a DAW-unkat egy USB-porton keresztül köthetjük össze két K2 kontrollerrel.

A XONE:K2 strapabíró műanyag házzal és fém előlappal rendelkezik, és az A&H egyéni potméter kialakításával rendelkezik. Tartozékként hordtáska is jár hozzá.

 

 

 

Címkék: allen&heath xone:db2 xone:k2 xone:db4 kistestvér

Sziasztok!

Ahogyan arról már blogjainkon olvashattatok, az Allen & Heath is képviselteti magát a holnapi napon kezdődő Hangfoglaláson, hazánk legrangosabb hang- és stúdiótechnikai rendezvényén. Az AudioZóNA standjánál az Allen & Heath professzionális DJ termékeit is megtaláljátok majd, és az előző évekhez hasonlóan ki is próbálhatjátok azok működését.

 

 

A termékújdonságok mellett bemutatókkal is készülünk, így a hazai elektronikus zenei szcénában igen népszerű Tóth András fogja majd szórakoztatni az érdeklődőket az Allen & Heath XONE DJ termékeivel bemutatásra kerülő live act szettjével. Tóth András XONE live act szettjére szombaton, 13:15-től fog sor kerülni a kisszínpadon.

 

 

Minden DJ-zés iránt érdeklődő számára érdemes kilátogatni, ugyanis a XONE széria legjava idén is kipróbálható lesz az AudioZóNA standnál. A sokoldalú, csúcskategóriás DJ mixer/audió interfész XONE:DB4 mellett a jelenleg a piacon kapható DJ-kontrollerek krémjébe tartozó XONE:4D-t, illetve egyéb érdekfeszítő modelleket is kedvetekre tesztelgethetitek, ha ellátogattok standunkhoz a hétvége folyamán. Ne feledjétek tehát: holnaptól vasárnapig izzanak majd a stúdió- és DJ-eszközök! Gyertek minél többen! 

Sziasztok!

Hamarosan ismét sor kerül hazánk egyik legjelentősebb hang- és stúdiótechnikai rendezvényére, a Hangfoglalás 2011-re. Már megszokhattátok, hogy évről évre az újdonságok bemutatása mellett érdekes programokkal, bemutatókkal várunk minden érdeklődőt az AudioZóna standjánál. Tekintsétek meg programfüzetünket, melyben megtalálhatjátok az AudioZóNA stand által szervezett kisszínpadi, nagyszínpadi, valamint az A csarnok szakmai termében várható bemutatók, koncertek pontos időpontját.

 

 

A képekre kattintva PDF formátumban is letölthető a programfüzet.

 

 

 

 

Címkék: programok hangfoglalás allen&heath audiozóna

Sziasztok!

Dubfire (polgári nevén Ali Shirazinia) is a XONE:DB4 mellett tette le voksát - a Mannheim-i Timewarp fesztiválon tömegeket megmozgató szettjének előadásában központi szerepet kapott az Allen&Heath professzionális DJ-mixer/audió interfész zászlóshajója.

Aki még nem ismerné e nevet: az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formációja, a Deep Dish egyik tagjáról van szó. Az iráni származású, amerikai DJ és producer a Grammy-díjnyertes formáció egyik feleként a progresszív house szcéna ikonikus alakjává vált.

 

Jelenlegi munkássága azonban stílus tekintetében némileg eltér a Deep Dish hangzástól: Dubfire néven techno, minimal és house zenékből felépített szettjeire tomboltak már partizók világszerte.

Dubfire jelenlegi zenei megközelítéséhez remekül passzol a XONE:DB4. Az idei Timewarp fellépésének már az Allen&Heath mixerével láthattuk őt. Összetett digitális eszközöket alkalmazó DJ lévén Dubfire élő fellépési stílusa is megkövetel egy olyan központi keverő eszközt, mely a hagyományos keverők tudása mellett képes a digitális hangforrásokat is fogadni, emellett pedig olyan haladó funkciók használatát teszi lehetővé, amelyekkel gond nélkül érdekessé, változatossá és lendületessé teheti fellépéseit.

 

 

Dubfire fellépéseken használt setup-ja saját bevallása szerint folyamatosan változik, formálódik aktuális ötletei és igényei alapján, de az állandóan alkalmazott eszközök közé tartozik a XONE:DB4. A 2011-es Timewarp felvételen számos digitális DJ-eszközt alkalmazott: egy laptop-ot, melyen Traktor futott, két NI Kontrol X1 vezérlőt, valamint egy Maschine-t, melyet egy iPad-dal vezérelt. Ezt az összetett eszközparkot az alábbi felvételen is látható módon kifogástalanul összegezte a XONE:DB4.

Az eszköz fő előnyeként a sokoldalúság mellett a fellépés során sűrűn alkalmazott effektek működését említi Dubfire a vele készült interjú felvételen. A 3 sávos EQ muzikális karaktere, a filter megszólalása, a gyorsan és könnyen variálható paraméterek (többek között a delay értékek) mind-mind hozzátartoznak a XONE:DB4 által nyújtott, minőségi DJ-zési élményhez. A könnyű kialakítás hordozhatóságot kölcsönöz az eszköznek - Dubfire említése szerint teljes fellépő eszközparkját képes pár perc alatt üzembe helyezni akár a hotelszobájában is, hála a XONE:DB4-nek.

 

 

 

Címkék: dubfire xonedj.blog.hu xone:db4 dj mixer audio interfész

süti beállítások módosítása