Üdv mindenkinek!
Február 19-én a DJ Budai-rajongók nagy örömére grandiózus táncolós estében lehetett részük azoknak, akik a Merlinbe látogattak - a nagy múlttal rendelkező DJ Budai szokásához híven idén is maratoni DJ szettel örvendeztette meg a közönséget születésnapja alkalmából.
Nem ez az első alkalom, hogy a művész úr rajongóival ünnepli születésnapját - az elmúlt évekhez hasonlóan felszabadító funky techno és house nóták követték egymást az este folyamán, melyek hatására igencsak nagy buli kerekedett, ahogyan azt a partiról készült fotók, illetve DJ Budai Facebook-oldalán látható felvétel is bizonyítja.
Az idősebb és fiatalabb rajongók számára egyaránt impozáns zenei felhozatal jellemezte a partit, ugyanis DJ Budai elmúlt két évtizedbeli munkásságának legemlékezetesebb elemei mellett természetesen számos nagy klasszikus, saját szerzemények, valamint az aktuális kedvencek sem maradhattak el az este folyamán.
Bizonyára sokakat kellemesen érintett a tény, hogy a maratoni DJ-szettben ha valamiből, hát klasszikusokból nem volt hiány - olyan zseniális előadók nótái csendültek fel, mint Green Velvet, vagy Emmanuel Top, természetesen bakelitről. A mixer szerepében pedig nem más, mint az Allen & Heath XONE:92 tetszelgett. Az A&H professzionális keverőpultját hazánk elektronikus zenei színterének egyik meghatározó szereplője tette próbára az est során. A felvételek pedig minden kétséget kizáróan arról árulkodnak, hogy mind DJ Budai, mind pedig a XONE:92 hozta a megszokott formáját, a jelenlévők legnagyobb örömére!
Ha érdekesnek találod ezt a bejegyzést, oszd meg Facebook-ismerőseiddel!→Share